Ha Piroska Gyula találkozik Önnel, azonnal eszébe fog jutni: hol tanulta Ön a cégvezetést?
Nagy valószínűséggel az érettségi után beiratkozott a Cégtulajdonosok és Cégvezetők Egyetemére. Ott öt év alatt elsajátította az elméletét, a gyakorlatát, az eszközeit és az alapanyagait egy cég irányításának. Szorgalmasan bejárt az előadásokra és sikeresen leszigorlatozott a munkatársak kezeléséből, pénzbehajtásból, csapatépítésből.
Sajnos a legtöbb magyar vállalkozás kényszervállalkozás. Vállalkozó barátunk annak idején jó szakemberként elégedetlen volt az alkalmazotti fizetésével, az idegesítő főnökével, a munkahelyi kötöttségekkel, és belevágott egy vállalkozásba. Így aztán kapott egy sokkal hülyébb főnököt: önmagát. Mert ugyan lehet, hogy Ön jó szakember, de a cégvezetés egy másik szakma, amihez szintén értenie kellene.
Piroska Gyula szerint, ha Ön cégvezető, mivel más lehetősége nincs, a nagybetűs ÉLET cégvezetői iskolájába jár folyamatosan. Az ember kapott tíz nagy pofont balról, húszat jobbról, aztán hátulról százszor seggbe rúgták és így körülbelül tudja az irányt, hogy cégvezetőként merre felé kell menni. Persze ez sem elhanyagolható. De van még mit tanulni.
Ennek most vége!
Mit szólna ahhoz, hogy végre úgy fejleszthetné a saját cégét, hogy gyakorlatias tudást kap?
A Ketyegjen a cég, mint a Doxa óra! című előadás azoknak a cégvezetőknek szól, akik érezték már magukat nagyon egyedül az alulmotivált munkatársak, a túlterheltség, a rossz információáramlás, a szervezetlenség és káosz miatt.
Az előadáson Piroska Gyula arról beszél, hogy mit lehet tenni akkor, ha állandóan időhiánnyal küzd egy vezető. Egyszerű tippeket kap ahhoz, hogy hatékonyan végezhesse el feladatait, és hogy haza már ne főnökként, hanem apusként érkezzen.
Erre az üzleti előadásra az ország különböző településéről utaznak az előadásra cégvezetők, mert azt hallották, hogy azonnal használható, gyakorlatias módszerekkel ismerkedhetnek meg.
Az előadáson választ kap a fent jelzett problémákra. Rögtön használható, gyakorlati módszereket kap, amelyek segítségével gyorsan látványos változások érhetők el cégében. Ehhez a megfelelő segítség: Piroska Gyula.
A túlélőcsomag egy hanganyagot, egy videó anyagot, két tanulmányt és egy 111 napos online mini tanfolyamot tartalmaz:
1. Hogyan éljük túl a válságot? (letölthető audio CD)
2. Népszerűtlen gondolatok a cégvezetésről (letölthető videó)
3. Hogyan szerezzek ügyfeleket? (letölthető tanulmány)
4. Mi a fenét kezdjek az embereimmel? (letölthető tanulmány)
5. 111 napos cégvezetői on-line mini tanfolyam